A következő Goodwood Members’ Meeting egyik fő attrackiója az 1966 előtt gyártott Minik versenye lesz. A mezőnyben harminc darab, több mint ötven éves járgányt láthatunk majd.

 

Tíz éve nagy sikert aratott a Goodwood Revival Meetingen a veterán Minik versenye, és az áprilisi Members’s Meetingen ezt szeretnék megismételni a szervezők.

A Betty Richmond Trophy névre keresztelt megméretésen a korabeli Minik specialistái mind részt vesznek majd, így Nick Swift, Nick Padmore és Jonathan Lewis is.

A versenyt egyébként a jelenlegi herceg nagymamájáról, Elizabeth „Betty” Richmondról nevezték el, akinek férje, Freddie Gordon Lennox korábban sikeres autóversenyző volt. Neki köszönhetjük, hogy 1948-ban a brit légierő bázisát elkerülő útszakaszból megalkotta a goodwoodi versenypályát.

Mivel jó viszonyt ápolt a Mini tervezőjével, Alec Issigonisszal, már 1959-ben vezette a mára ikonikussá vált márka autóját. A jelenlegi herceg így emlékszik vissza azokra az időkre:

„Egy élénkvörös Austin Seven volt az övé, amelyben a kormánykerék majdnem akkora volt, mint maga az autó! Nagyapám imádta, mert felvillanyozták a könnyű, kismotoros autók.”

„Betty viszont még nála is jobban szerette a Minit, mindig azzal csapot nagy robajt a környéken, mert nagyapám nem engedte, hogy a parkon kívülre merészkedjen vele.”

„Épp ezért tökéletes választás róla elnevezni az 1966 előtti Minik jövő évi goodwoodi versenyét – ő volt az, aki mindenki másnál jobban megszerettette velem az autókat, a motorokat és a versenyzést.”