Mindössze tíz nap van a 2016-os Silk Way-rali rajtjáig, úgyhogy 30 ország csapatai már nagy erőkkel készítik elő az útjukat Moszkvába, ahol a világ egyik legismertebb sportcsarnokánál (a Luzsnyiki-stadionnál) kerül sor az adminisztratív és technikai ellenőrzésre, a nagyszabású rajtceremóniát pedig a Vörös téren tartják meg. 

 

Az utazás
Miközben az orosz indulók viszonylag rövid utat tesznek meg az adminisztratív és technikai ellenőrzés helyszínére, a Luzsnyiki olimpiai komplexumba (a „papírmunkát” július 7-8-án végzik majd el a csapatok), az európai és közel-keleti alakulatoknak már az is hosszabb utazást jelent, hogy egyáltalán megérkezzenek az első lépések helyszínére, ahol egyébként az 1980-as nyári olimpiai játékok nyitó és záróünnepségét is tartották. 
A karaván Észak-Németországból, Travermündéből indul július 2-án, a terepraliautók és kamionok, valamint a szervizjárművek kétnapos kompozással szelik át a Balti-tengert, és érkeznek meg Helsinkibe. Ezután további két nap autózás következik, és 1125 kilométer megtétele után érkeznek meg július 5-én Moszkvába. A kínai csapatok is konvojban érkeznek, Khorgosnál lépik át a határt, és Kazahsztánon át érkeznek, majdnem a versenyútvonalon, csak éppen ellenkező irányból – és persze közúton. A tereprali nagy öregje, Teruhito Sugawara és a felkelő nap országából érkező versenyzőtársai Vlagyivosztoknál lépnek be Oroszországba, és több mint 6000 kilométert tesznek meg Moszkváig. 

A végső ellenőrzés
A karaván tehát a Luzsnyiki stadion parkolójában ad egymásnak randevút, itt épül fel tulajdonképpen az első ideiglenes tábor – annál a stadionnál, amely otthont ad majd a 2018-as világbajnoki döntőnek. Ez a 76.000 néző befogadására alkalmas stadion a Moszkva folyó partján fekszik, és az olimpián kívül rendeztek itt már többek között Bajnokok Ligája-döntőt is – 2008-ban itt mérkőzött meg a Manchester United a Chelsea-vel, de játszott itt a Rolling Stones és fellépett Michael Jackson is. 
A versenyzőkre ezúttal a papírmunka vár itt: ki kell tölteniük a orvosi papírokat, be kell mutatniuk a saját és a versenygépeik papírjait, és persze végül át kell esniük a technikai ellenőrzésen. Hosszú a lista, hogy milyen technikai és biztonsági szabályoknak kell megfelelniük az autóknak és kamionoknak ahhoz, hogy megkapják az induláshoz szükséges zöld lámpát, De ha az megvan, akkor kezdődhet a kaland, s a táv végén is egy legendás stadionhoz, a pekingi Madárfészekhez érkeznek meg, ott állítják fel ugyanis céldobogót. 

A show
Mielőtt útjára indul a kaland, az orosz fővárosban hatalmas népünnepélyt tartanak: beszédet mondanak a Silk Way-rali szervezői, és a helyi méltóságok. Fellép az Alla Dukhova balett és a kazah The Gigits együttes, valamint a kínai Arany Sárkány akrobata csapat – szóval valódi bulihangulat várható a Vörös téren. A nézőknek arra is lesz lehetőségük, hogy közös fotót készítsenek a versenyzőkkel, vagy autogramot kérjenek olyan sztároktól, mint Sébastien Loeb, Stéphane Peterhansel, Ajrat Margyejev vagy éppen Eduard Nyikolajev. Kipróbálhatnak versenyszimulátorokat, a fő esemény pedig természetesen az lesz, amikor a mezőny átgurul a Lenin Mauzóleum és a Vaszilij Blazsennij székesegyház lábánál felállított rajtdobogón.