Az egykori Formula–1-es pilóta, az indiai Karun Chandhok vezeti majd a Williams 1983-as mdoelljét Thurxtonban a helyi versenypálya 50. születésnapjára szervezett eseményen.

 

Az 1983-as Williams FW08C-t – amellyel Ayrton Senna az első williamses tesztjét futotta annak idején – a múzeumból tolják ki idén tavasszal, Karun Chandhok pedig odáig van, hogy vezetheti majd, nem is egyszer.

„Nagyon izgatott vagyok – kezdte Chandhok, aki manapság leginkább televíziós szakkommentátorként tevékenykedik. – Vezettem már ezt a kocsit néhányszor, és nagyon különleges a váltója és a motorja okán is. Már Monacóban a helyi veteránautó-versenyen is ezzel futok majd, ami kiváló bemelegítés lesz Thurxtonra. Természetesen szeretnék odalépni neki, ugyanakkor tudom, hogy a múzeumból tolják majd alám…"

A 25 éves ünnepléskor is a programba iktattak egy Williamset, akkor Damon Hill 57.6 másodeprces nem hivatalos körrekordot futott Thruxtonban.

A mostani, immár 50 éves jubileumot ünneplendő megnyitják az új, 2 millió fontos főépületet is, méghozzá Nigel Mansell és Murray Walker főszereplésével.