Különleges F1-es koncepcióautóval rukkolt elő a Renault szerdán: a francia gyártó szerint tíz év múlva így festhetnek a legjobb formaautók. 600 kg, 1340 lóerő, négy kerék meghajtás és a legújabb technológiák.

 

A motorsport rajongóit mindig is foglalkoztatta, hogyan nézhetnek majd ki és milyen technológiát képviselhetnek a jövő csúcsjárgányai, a Renault így nekik is kedveskedett szerdán nyilvánosságra hozott F1-es koncepcióautójával.

A tervek – ahogy az ilyen esetekben megszokott – igen merészek, és az autó nemcsak külső megjelenését tekintve igazán futurisztikus, hanem technológiáit tekintve is. Az 1980-as évek klasszikus Renault formáiból kiinduló 600 kilós autó mellé 1340 lóerő párosul, ami súly-lóerő arányt tekintve messze felülmúl mindent, ami az F1-ben eddig megjelent.

A kocsi ráadásul négy kerék meghajtású, sőt mind a négy kormányozható is, hibrid hajtóegysége pedig ötször olyan erős és hatékony, mint a jelenlegiek. A franciák elképzelése szerint a jövőben a pilóták szerepe is nő, ezért az autóhoz olyan speciális bukósisakot is terveztek, melynek nagy része átlátszó, így a versenyzők arca sokkal jobban látszik akció közben.

Az R.S. 2027-re keresztelt járgány megjelenését LED-égők és mozgó aerodinamikai elemek dobják fel, biztonságát pedig a vadászgép típusú búra növeli, amelyhez baleset esetén még két felugró bukócső is párosul. Nyilvánvalóan nem vehetjük készpénznek, hogy a jövő F1-es autói valóban így festenek majd, mindenesetre a Renault bátor koncepciója kiindulási alapnak nem rossz.