Azt ígérték: a szerdai lesz az egyik legfárasztóbb nap az Africa Race-en. Nos, alaposan el is fáradtak a versenyzők, de akadtak olyanok, akiknek kisebb gondjuk is nagyobb volt a fáradtságnál este a táborban. Az „étlapon” szerepelt homokdűne, kiszáradt folyómeder, kősivatag – minden, mi szem-szájnak ingere. És persze, a technika ördöge is akcióba lendült...

 

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős megúszta nagyobb problémák nélkül, fegyelmezetten autózott, és jó tempót diktált, tudva, az igazán nagy különbségek Mauritániában alakulnak majd ki a versenyzők között, semmi ok sincs a fölösleges kockázatvállalásra a veszélyes, sziklás, marokkói utakon. 

„A dűnesor elején más nyomot választottunk, mint a többiek, és fenn is akadtunk az egyik tetején, de úgy, hogy a Mokka mind a négy kereke a levegőben volt, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem kifelé kellett lapátolni a homokot az autó alól, hanem befelé, hogy a kerekeknek legyen min megtámaszkodniuk – mesélte az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs, aki a 15. helyen zárta a szakaszt, az összetettben pedig a 13. az autósok között. – Elsőre nem sikerült az alátalpalás, de másodikra már igen, így körülbelül tíz-tizenöt percet veszítettünk. Nem sokkal később a párhuzamos nyomon, magunk mellett megláttuk Kovács Mikiéket, ők választották a jó irányt, így egy darabig mentünk egymás mellett, azután nekünk sikerült egy kicsit meglépni. A többi dűnén már csont nélkül átmentünk, sőt, előzgettünk is, a kősivatagba érve pedig 330 kilométert jöttünk az orosz Korosavcev porában. De szerencsére jó tempót diktált, úgyhogy nem volt okunk a panaszra.”

S hogy tényleg annyira fárasztó volt-e a nap, mint ahogy a pályát felíró Dakar-győztes René Metge ígérte az előző napi eligazításon? Ezt a kérdést Bunkoczi Lászlónak tettük fel. 

„Nem mondom, hogy újrakezdeném a szakaszt, de azért hullafáradtnak sem érzem magam. Reggel megbeszéltük a taktikát, hogy a dűnék után megállunk, és visszafújjuk a homokra leengedett abroncsokat, de az előttünk haladó orosz nem állt meg, így Balázs sem volt hajlandó. Elkapta a lendület, úgyhogy nyomta a gázt, ahogyan csak bírta. Egyszer zökkent csak ki, amikor megláttunk néhány embert, akik gyalogosan, hátizsákkal túráztak a sivatagban, a semmi közepén. Mi is képesek vagyunk jó néhány őrültségre, de az ő motivációjukat még mi sem értettük” – rázta a fejét Bunkoczi.

Az Opel Dakar Team kamionos egységének, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert párosnak meggyűlt a baja a technika ördögével: egy durrdefekt után vették észre, hogy hátul mindkét oldalon eltörtek a laprugók az MAN-ben, így kénytelenek voltak kimenni az aszfaltútra a pálya felénél, s közúton megközelíteni a tábort. Így ugyanis van esélyük arra, hogy rendbe hozzák az MAN-t, és büntetéssel ugyan, de folytassák a versenyt. 

„Körülbelül a szakasz feléig minden hibátlanul ment, a kamion úgy ment át a dűnéken, mint kés a vajon, én is kezdtem egyre jobban belelendülni. Kaptunk azonban egy durrdefektet, és azt mondom, szerencse, mert kerékcsere közben vettük észre, hogy az egyik oldalon négy, a másik oldalon három laprugónk eltört. Így nem lehetett vele továbbmenni a versenypályán, mert félő volt, hogy kiszakad a komplett hátsó híd, ezért úgy döntöttünk, kimegyünk az aszfaltútra, és a kihagyott GPS-pontok miatti büntetéssel ugyan, de legalább folytatjuk a versenyt.”

A viadal harmadik magyar indulója, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a szakaszon negyedikként ért célba. „Gyilkos pálya volt, a legjobban az a része tetszett, amikor a kiszáradt folyómederben autóztunk, mert akkor 140-150 km/órás tempóval lehetett menni vagy tíz kilométeren keresztül. Az eredménnyel elégedett vagyok, azt tettük, amit elterveztünk, nem szabad az elején kihajtani a lovakat a kocsiból, mert az Mauritániában nagyon megbosszulja magát” – mondta Kovács, aki az összetettben az ötödik helyről várja a folytatást. 

AFRICA RACE 2017
3. szakasz, Tagunit–Assza (össztáv: 525.35 km, ebből szelektív szakasz: 433.07 km). Autósok: 1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin, Zsilcov (orosz, Mini) 4:17:30, 2. Magnaldi, Borsotto (francia, Ford Buggy) 3:16 perc hátrány, 3. Sireyjol, Beguin (francia, belga, Buggy) 5:49 p h., ...15. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 49:07 p h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 4:28:17, 2. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 42:23 p h., 3. Valtr, Pliny, Skrobanek (cseh, Tatra) 47:00 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:23:03 ó h.  Motorosok: 1. Teddy Gev Sella (izraeli, KTM) 4:54:39, 2. Ullevalseter (norvég, KTM) 21:07 p h., 3. Gabari (marokkói, KTM) 36:41 p h.
Az állás. Autósok: 1. Vlagyimir Vasziljev 9:06:04, 2. Magnaldi 28:41 p h., 3. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 49:05 p h., ...13. Szalay Balázs 1:59:11 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov 9:43:04, 2. Valtr 1:11:29 ó h., 3. Tomecek 1:37:45 ó h., ...5. Kovács Miklós 2:36:15 ó h., …Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN). Motorosok: 1. Teddy Gev Sella 10:53:10, 2. Ceci (olasz, Honda) 51:05 p h., 3. Ullevalseter 1:07:43 ó h.