Az igazságosság jegyében valószínűleg megváltoztatják a pontrendszert a WTCC-ben, hogy a fordított rajtrácsos versenyek ne nyomjanak annyit a latban, mint azok, amelyeken a rajtsorrendet az időmérő eredménye határozza meg. A csapatidőfutam szerepét is növelnék.

 

Az elmúlt időszakban újra meg újra felvetődött a WTCC-ben a pontrendszer esetleges átalakítása, és úgy tűnik, jövőre mindez meg is valósul.

A sorozatban ugyanis jelenleg egy versenyhétvége mindkét futamán ugyanannyi pontot osztanak a helyezésekért, még úgy is, hogy az egyiken fordított sorrendben indul az időmérő legjobb tíz pilótája. Az ilyen futamokon a GP2-ben és a GP3-ban is kevesebb pontot osztanak, a jövőben pedig a WTCC is erre az útra léphet.

„Beszélgettünk erről a csapatokkal, és noha a pontos arányról még nem egyeztünk meg, abban konszenzus van, hogy a főversenyen elért eredményekért több pontot kell adni – mondta Francois Ribeiro, a sorozat promótere, aki kitért a csapatidőfutamra (MAC3) is. – Nem titok, hogy a MAC3-ban is több pontot szeretnék adni, mert azt szeretném, ha ez meghatározó lenne a gyártók versengésében, és ezt ők is elfogadták.”

Szó esett még az előzések esetleges megkönnyítéséről is, mert egyes pályákon gyakran csak végig vonatozzák a versenyt egymás mögött a pilóták, Ribeiro azonban nem híve a mesterséges rendszereknek. A francia szerint a túraautózás jellegéből fakadóan nincs szükség hasonlóra:

„Nem szeretem a mesterséges dolgokat. Nem rajongok sem a DRS-ért, sem a push-to-pass rendszerért. Inkább azt mondom, legyen egy versenyen csak három-négy előzés, azok viszont igaziak, melyek során a versenyzőknek valóban kockázatot kell vállalniuk, nem pedig csupán megnyomniuk egy gombot.”