Különleges újítással rukkolt ki az ikonikus Laguna Seca pálya, amely egy hatalmas Mazda 787B makettet állított a létesítmény elé. A Le Mans-győztes veterán járgány felnagyított mása igazi éke lett a pályának.

 

Az elmúlt években szinte egybeforrt a Mazda és Laguna Seca, a neves autómárka ugyanis névadószponzorként segíti az ikonikus pályát.

A motorsportban jól ismert két brand mindent meg is tesz annak érdekében, hogy minél szorosabbra fűzzék a szálakat, és ennek egyik lépése, hogy a napokban kiállítottak egy hatalmas veterán Mazdát a pálya elé.

Az 1991-es Le Mans-i 24 óráson diadalmaskodó 787B-t mára legalább akkora legendaként emlegetik, mint magát a pályát, vagyis jó döntésnek tűnt, ebből a kocsiból megalkotni a hatalmas makettet.

Vad, jellegzetes színei miatt az autó egyébként is kitűnt a mezőnyből, többszörösére felnagyítva pedig valóban tekintélyparancsoló látványt nyújt. Az autóval rengeteg kört megtettek Laguna Secában is, ezért a helyiek jól ismerik az eredeti verziót. A felnagyított változat John Cerney alkotása, aki igazán büszke művére:

„Ez a színes versenyautó már az autópályáról is jól látszik, így már távolról is tudatja az emberekkel, micsoda fantasztikus létesítmény felé közelednek. Az autó hatalmas, és arra törekedtem, hogy a legapróbb részleteket is az eredeti modellnek megfelelően dolgozzam ki a szponzorlogóktól a formákig. A rikító narancs és zöld színek miatt igazán látványos.”