Férfimunka volt! Nehéz és hosszú szakasz, amely a versenyzőket és a járműveket egyaránt megviselte – 568 kilométer a sáros, trükkös kazah sztyeppéken (Asztana és Balkas között).

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős pokolian elfáradt a szakasz végére, de az összetettben újabb néhány lépést tett előre, és már a 26. helyen áll.

 

„Fejben és fizikailag is elképesztően kemény szakasz volt, a végére már úgy fájt a jó vállam is, hogy minden sebességváltásnál úgy éreztem, mintha tűket szurkálnának bele – mondta Szalay Balázs, majd hozzátette, biztos azért fájdult meg a jobb válla, mert akaratlanul is próbálta tehermentesíteni a sérült balt. – Végig nagyon kellett figyelni a szakaszon, mert jó néhány helyen lehetett hibázni, s ha nem jó nyomot fogtál, simán elsüllyedtél a sárban. Volt, hogy nyolcvannal megérkeztünk egy sárosabb részre, és hússzal alig bírtunk kijönni belőle – mintha satuféket nyomtam volna, pedig álltam a gázon.

 Számunkra extra nehézséget jelentett, hogy kétszáz kilométer után tönkrement az ablakmosó, úgyhogy kerestük a tócsákat, amelyekben egy kicsit lemoshattuk a szélvédőt, hogy legalább kilássak. Férfimunka volt, de elvégeztük. És őszintén mondom, az ilyen szakaszok után az sem érdekli az embert, hogy hányadik lett, mert megküzdött minden egyes méterért. Ilyenkor értékelődik fel, hogy mekkora teljesítmény egyáltalán végigmenni egy ilyen maratoni viadalon...”
Navigátora, Bunkoczi László is megerősítette: ezen a hosszú szakaszon nem lehetett kicsit sem lazítani, nem lehetett lébecolni, mert annak súlyos ára volt. S aki nagyon figyelt, azt is érhette baj: ezt bizonyítja, hogy a tizenkétszeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel hatalmasat bukott, mert kisodródott, és mély árkot fogott.
„Meg tudom erősíteni, amit Balázs mondott: pokoli nehéz napon vagyunk túl. Szerencsére navigációs szempontból nagyon jól kijött a lépés, ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyen átlendültünk volna a verseny egyik leghosszabb mért szakaszán. A kétszázadik kilométertől, amikor elromlott az ablakmosó, megharcoltunk minden egyes kilométerért ezen a trükkös pályán” – mondta Bunkoczi László.
SILK WAY-RALI
5. szakasz, Asztana–Balkas (össztáv: 820.75 km, ebből szelektív szakasz: 568.24 km). Autósok: 1. Cyril Despres, David Casterra (andorrai, Peugeot 2008DKR) 5:37:52, 2. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Mini All4) 11:16 p h., 3. Rakimbajev, A. Nyikolajev (kazah, orosz, Mini All4) 13:11 p h., …28. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:04:03 óra h., …70. Liszi László, Liszi Norbert (magyar, Mitsubishi Perjo) 3:14:34 ó h. Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Peter Willemsen, Daniel Kozlovszkij (holland, belga, belga, Renault) 5:46:57, 2. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 9:08 p h., 3. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 17:13 p h.