A napokban hivatalossá vált, hogy 2018-tól megszűnik a túraautó-vb (WTCC), és a TCR-rel összeolvadva világkupasorozatként működik tovább. A WTCC irányítója, Francois Ribeiro szerint a 2014-ben bevezetett TC1-es technikai szabályrendszer áldozatává vált a sorozat.

 

Ahogy arra számítani lehetett, az idén már csak vergődő WTCC jövőre valóban megszűnik, így a következő években már nem is avatnak világbajnokot a túraautózásban. Noha az úgynevezett WTCR világkupasorozatként tovább folytatódik, a vb megszűnése mindenképp szomorú pillanat, ezért a WTCC-t irányító Francois Ribeirónak magyarázkodnia is kellett a történtek miatt.

„Az a baj, hogy a 2014-ben bevezetett TC1-es szabályrendszerrel a senki földjére kerültünk. A magáncsapatoknak már túl drága volt, a gyártóknak viszont még nem volt elég vonzó. Egy magas szinten működő magánistállónak éves szinten 1.25 millió euróba került, ami már hasonló kaliber, mint a Forma-2- Ez egyszerűen túl drága.”

„Tehát úgy vélem, túl kemények voltak a feltételek nekik, ezért kellett segítenünk őket. A másik oldalon viszont a TC1 mint termék nem volt elég vonzó, nem hozta meg a várt hatást a gyártók körében. A Citroent, a Hondát, a Volvót és a Ladát egy időre sikerült idehoznunk, de más gyártók szemében ez a szabályrendszer, ezek az autók nem képviselték a prémium kategóriát – sem teljesítménybeli, sem technológiai szempontból.”

A WTCC tehát nem kerülhette el a sorsát, és 2017 végére megszűnt, miközben a vele párhuzamosan futó TCR túraautó-bajnokság folyamatosan virágzott. Az elmúlt évben több mint 600 TCR-autót építettek, ami mintegy hússzor annyi, mint amennyi TC1-es kocsi készült. Ez is mutatja, hogy a WTCC-ben valami nagyon félresiklott, ezért ha a jövőben fel akarják támasztani, sokkal körültekintőbben kell kialakítani a szabályrendszert.