A Marc VDS csapat bejelentette, hogy szerda virradóra ellopták az istálló főhadiszállásáról azt a motort, amellyel Esteve Rabat 2014-ben világbajnok lett a Moto2-ben.

 

Fájó veszteség érte a MotoGP-ben szereplő Marc VDS csapatot, ugyanis az istálló belgiumi központjából szerda hajnalban elloptak egy Moto2-es versenymotort.

Ez nemcsak anyagi szempontból nagy csapás a belga egyletnek, hanem érzelmileg is, ugyanis ez volt az a gép, amellyel Esteve Rabat 2014-ben elhódította a kategória világbajnoki címét.

Az eset furcsasága, hogy más nem tűnt el a csapat székhelyéről, vagyis a négy fős betörőgárda kifejezetten erre a motorra pályázott, és valószínűleg előre tudta is, hogy viszonylag könnyen mozdítható. A Marc VDS istálló közleményben kérte, hogy aki bármilyen információ birtokában van az esettel kapcsolatban, az segítse a rendőrség munkáját a motor megtalálásában.

Rabat egyébként ezzel a kétkerekűvel hét versenyt nyert a 2014-es idényben, és 57 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot. A 2016-os idénytől már a MotoGP-ben versenyez a Marc VDS-szel.