Kevés olyan ember van, akivel érdemes beszélni arról, hogy a Peugeot mit ért el a raaliban és milyen örökséggel rendelkezik. Az egyik ilyen ember Ari Vatanen, aki kitartó, intelligens, és gyors eszű, ezek az erények is segítettek abban, hogy még az Európai Parlamentbe is beválasszák. A repülő finn most arról is szólt néhány szót, milyen a véleménye a jelenlegi WRC-ről. 

 

Vatatnen még a 80-as években, öt WRC győzelemmel járult hozzá, a Peugeot 205 T16 sikereihez. És habár sosem sikerült abszolút WRC bajnoknak lennie a francia márkával, a Dakaron találta meg kárpótlást. Ott négy végső győzelmet szállított a 405 T16-os volánja mögött, valamint az ő nevéhez fűződik az egyik leglenyűgözőbb on-board felvétel, amit a legendás 86-os Pikes Peaki felfutásakor készítettek, Coloradóban.

Ari véleménye… a Peugeot 205 T16-ról.

Egy jó rali autó olyan, mint a jó bor, kicsit mindent kell tudnia, és nem lehet semmi feltűnő gyengesége. Rengeteg erő nem tudja kompenzálni a pocsék vezethetőséget. Mindennek egyensúlyban kell lennie, ilyen volt valójában a 205 T16. Önbizalom növelő, és ez valami olyan dolog, amit nem tudsz mérni.

Csak egy példa. Tegyük fel, hogy egy Monacói szakaszon, van 5 kilométer hó, és 30 kilométer aszfalt, akkor az ember általában aszfaltos gumit tenne fel. De a Peugeotra, én a széles téli abroncsokat tettem fel. Nem olyan gyors, mint a slick, de amikor hóhoz, vagy jéghez ér, ugyanúgy padlón tudod nyomni, viszont ha a száraz gumikat teszed fel, akkor úgy kell menned mintha tojásokon lépkednél. És ahogy mondtam az autó önbizalom növelő volt, megengedte a konzervatív gumiválasztást, és mégis úgy vezethettem, mint egy őrült, teljesen a szakaszra koncentrálva.

Ari a B csoportos váltásról.

Óriási különbség volt. Amikor megláttam az Audi Quattróját, mondtam mindenkinek, hogy akár haza is mehetünk. Teljesen egyértelmű volt, hogy az összkerekes autók lesznek a rali jövője, mert sokkal gyorsabbak. A legnagyobb különbség viszont az volt, amikor visszaültem egy hátsókerekes autóba. A 87-es balesetem után, egy Sierra Cosworthtal kellett mennem. Először azt hittem, hogy valami baj van az autóval. Óriási volt a hang, a kerek pörögtek mint az őrült, de sehova se haladtunk. A két kerék hajtás sokkal kevésbé volt effektív, hogy finoman fogalmazzak. Az összkerék másik előnye, hogy a stílusomon se kellett változtatni, az autók annyira kiegyensúlyozottak, és könnyen vezethetők voltak. Bal lábbal fékeztél, elfordítottad, lepadlóztad, és a kormány mögött óriási mosoly volt az arcodon. Az emberek pedig azt hitték, varázsló vagy. Ha tudnák, hogy milyen könnyű volt…

Ari a Pikes Peaki élményekről.

A 405-öst könnyű volt vezetni, és a négy kerék kormányzás, nem igazán szólt bele abba, hogy is vezetsz. Az autó csak sokkal agilisabb lett. A nagy sebességű kanyarokban a hátsókerekek ugyanabba az irányba fordultak, mint az elsők. A kis sebességűekben pedig ellentétesen. Ez még ma is elég ritka technikának számít, hát még akkor…

A Pikes Peak még ma is nagy kihívás. Oké, persze nem olyan lenyűgöző aszfalton, és az autók kevesebbet mennek keresztbe. De még mindig nincs bukótér, ha valamit elront az ember, nagyot repül.

Ari, és a Dakar.

A Dakar, manapság már nem is igazán Dakar. Sokkal inkább egy szokásos rali, mint az Afrikai időkben. De még mindig sok rossz út van, és kiszámíthatatlan, szóval teljesen más felfüggesztés kell például, mint a WRC-ben. Ezért van az, hogy a Peugeot inkább a buggy szabályoknak megfelelően épített autót ide. Hosszabb rugó utak, nagy hasmagasság, óriási gumik. Ilyen egy igazi gyors off road autó.

Az, hogy meghatározd, hogy mennyire nyomd a Dakaron, az olyan mint amikor az ujjad a vízben húzod. Mindig félsz mit hoz a következő dűne, és sosem tudod, hogy elég gyors vagy e, csak akkor amikor beérsz az aznapi célba. De hát ez a Dakar szépsége. Amikor én versenyeztem, még csak egy térkép volt, és egy iránytű. Mindenki vesztett legalább félórát, órát, mert azt se tudta merre van az előre. De felnyitotta a szemem, mert a világ legszegényebb országain mentünk keresztül.

Ari és a modern WRC.

A WRC-nek arra van szüksége, amit már évek óta ígérgetnek nekünk. Arról beszélek, hogy az utolsó szakasz előtt le kell tizedelni a különbségeket. Tehát ha Ogier 20 másodperccel vezet, a különbséget kettőre kell csökkenteni. És így tovább, szépen mindenki között. Ma már az is előfordul, hogy a versenyzők közt egy perces különbség van, így csak végig mennek szép óvatosan. Mivel esélye nincs arra, hogy az előtte lévőt elkapja, a mögötte levő pedig úgy is le van maradva. Minek kockáztatni? De ha tudnák, hogy az utolsó szakaszon letizedelődik a különbség, akkor az első pillanattól az utolsóig a határon mennének. Így azért mindjárt más a leányzó fekvése…

(az autoexpress.co.uk cikke alapján)