Egy héttel ezelőtt lett harmadik a ralikrossz Európa bajnokság norvégiai Hellben rendezett második fordulójában, Kiss Pál Tamás, aki már a következő versenyeire készül, de a siker után biztos, hogy nagyon optimistán  várja a folytatást. Ennek ellenére részletesen kikérdeztük kálváriájáról, mert azért nem volt sima az elmúlt 10 napja. 

 

Június 25-26-án Nyírádon folytatódik az országos bajnokság, azt követően pedig július első hétvégéjén egy újabb Európa-bajnoki futam jön a sorban, ráadásul ismét északra kell utazni, a svédországi Höljesben több tízezer néző előtt versenyez majd Kiss Pál Tamás. De visszagondolva, ahogy a hivatalos oldalán is fogalmazott a magyar autóversenyző, érdemes volt elutaznia a Speedbox Racing Teamnek az Oslótól 500 kilométerre északra fekvő Hellbe, mert az előzetesen kitűzött célok maradéktalanul teljesültek. Kiss Pál Tamás döntőbe jutott, és dobogóra állhatott. De gond volt elég, mert egy itthonról áthúzódó probléma azért alaposan megnehezítette Tamás versenyhétvégéjét. Erről kérdeztük, hogy egy kicsit belülről lássuk egy csapat, egy versenyző nehéz óráit. Nem a szülésre, inkább egy jó eredmény születésére gondolunk. 

​Elöljáróban még annyit: érdemes felidézni, hogy a magyar bajnokság negyedik fordulójáig nyúlik vissza a norvégiai Eb-részvétel forgatókönyve, hiszen Greinbachban a döntőben kezdett rakoncátlankodni a versenyautó motorja, tehát mondatjuk, hogy az első betűk még ebben a sorozatban íródtak, hogy aztán a probléma "kifejtése" már az Európa-bajnoki versenyen valósuljon meg. De beszéljen erről a magyar versenyző, Kiss Pál Tamás személyesen. 

- Hogyan ünnepeltél, egyáltalán Norvégiában miként kell ünnepelni?

- Hát nem nagyon volt ünneplés, csak visszafogottan, mert rögtön a verseny vége után munka volt. Meg azért is volt rövidebb az ünneplés, mert rettenetesen elfáradtunk azokban a napokban. Egyrészt azért, mert nagyon sűrű volt a vasárnapi program, reggeltől délutánig, a két elődöntő, döntő meg... Szóval úgy kezdtük a hétvégét, hogy motort cseréltünk és úgy fejeztük be, hogy motort vettünk ki. 

- Keretes szerkezet, pedig ez nem egy irodalmi mű...

- Keretes volt, valóban. Volt egy gyertya problémánk a magyar futamon...

- De, hogy lehet egy gyertyától eljutni a motorcseréig?

- Tulajdonképpen, ahogy befejeztük a versenyt Greinbachban, ott a döntőig nem volt probléma. Egyébként visszafogtuk ott a teljesítményt, hogy növeljük a motor élettartalmát. Viszont a harmadik előfutamtól maximális teljesítménnyel mentünk,hogy nézzük meg a valós erőviszonyokat. nem is volt probléma, egészen a döntő első körének végéig. De ott eltört a gyertya vége, persze nem feltétlenül az elektróda, hanem maga a fémpöcök letört. Elment egy henger, ezzel párhuzamosan visszaesett a teljesítmény és ráadásul a veszély is ott volt, hogy az a kis darabka esetleg kijön akár a turbón keresztül vagy pedig a motorban marad és valami gondot okoz. Akár fel is robbanhatott volna. Volt ilyen egy évvel ezelőtt, amikor háromhengeres lett a motor és felrobbant a végén, ezért nagyon féltem attól, hogy baj lesz és odacsapja az egész hétvégét. 

Aztán túlélte a döntőt. De jelentősen nem tudtuk átellenőrizni a motort a verseny végén, hiszen az Oreca kezelheti csak a motort, nekünk nincs lehetőségünk hozzányúlni. Meg szorított az idő, hiszen indulnunk kellett Norvégiába. Hajtást cseréltünk, tisztítást csináltunk, tehát egy általános felkészítés zajlott kb. fél 12-ig. De a motorhoz nem nagyon nyúltunk, mondjuk nem is lehet, hiszen le van plombálva mindenhol. Olajat cseréltünk, kicseréltük a gyertyát meg minden egyéb dolgot. Ahogy beálltunk a kamionba, beindítottuk és járt rendesen. Ennyi. Aztán utazás. 

Ahogy odaértünk Norvégiába akkor jöttek az Oreca-sok, érkeztek ott rengeteg műszerrel és elkezdték vizslatni a motort. Két és fél, három óra után kiderült, hogy azért van baj elég: a szelepek megsérültek, voltak belső sérülései, tehát egy hétvégét megpecsételő, brutális gyorsasággal gyengülő motorunk volt. Már olyan sok nyomás elment a kipufogó szelepeknél, hogy a kompresszió folyamatosan tűnt el. Az egyik Oreca főmérnök ezután negyedórát magyarázta, hogy mi  a baj, meg két opció van... Mondtam, hogy én értem, hogy az egyik opció a motorcsere, de mi a második? Azt mondta, hogy bent hagyjuk. Mondtam, akkor jó, akkor megyünk ezzel. Erre kiröhögött. 

- Miért?

- Mert, azt mondtam, hogy akkor bent hagyjuk. Nála ez nem igazán volt azért opció... Elmondta, hogy akkor teljesen versenyképtelenek leszünk végig, lehet, hogy néhány kör után megáll a motor vagy elgyengül. No, akkor felhajtottunk egy motort, igaz azért ez nem varázsütésre történt, mert éreztük a bajt, már korábban telefonálgattunk emiatt, tehát nem ott történt minden Norvégiában. Szereztünk egy tartalék motort, de mivel az Oreca is motorszűkében volt, abban maradtunk, ha nekik bajuk van, akkor vissza kell adni. Erre szerencsére nem volt szükség. 

- Mit jelent norvégul a Hell? 

- Nem tudom, nem néztem meg, de szép hely. Egy olyan igazi kőbányában van a pálya, egy erdő közepén. Egy széles kacskaringós úton mész le, lefele és megérkezel a kőbányának az aljába. Ott lent van kialakítva egy aszfaltos pálya. Klasszikus pálya, rengeteg néző, nagyon jó hely. Olyan szintkülönbségek vannak, ami nem is látszik a közvetítésen csak ha mész a pályán. 30 méteren változik, akár 2 méter szintkülönbséget is süllyed az autó, le és fel, mint egy hullámvasút. Nagyon élvezetes és a nézőknek is egy különleges tribün van kialakítva, amiket az oldalba vájt járdákon lehet megközelíteni. 

De az akusztikája is remek a pályának. Az oldalfalak és az erdő felerősíti a motorhangot, ami amúgy sem rossz, de így zseniális. Engem még a tankoló zónában, ami azért odébb volt, rázott a hideg, amikor mentek a kocsik.Ez egy olyan élmény volt, ami igazán testközeli. 

- Szereted a ralikrosszt? Mert azért ez régebben nem a te világod volt. 

- Annyira megszerettem, hogy eljutottam erre a pontra, hogy csak ezt akarom csinálni. Nem gondoltam volna, hogy ez így lesz. Most úgy érzem, mint amikor az ember megházasodik, tulajdonképpen most házasodtam  össze a motorsporttal igazán, a ralikrosszon keresztül. Jól érzem magam benne, megadja azt a jövőképet, amit a pályaversenyzés, főképp az együléses pályaversenyzésben már nem találtam meg. Nem láttam magam előtt.

- Hova érhetsz oda? Ahogy nézem a tabellát, az első helytől 20 pont választ el. 

- Igen, annyi. Nagyon sajnálom a belgiumi hétvégét, mert ha annyi nem is volt abban a versenyben, mint itt, de egy 1-4. közötti helyezés benne volt, amit hagytunk elmenni. Nehezen állt össze a beállítás, küzdöttünk, de nagyon együtt volt az eső négy. Itt Hellben az első nagyon elment, de után ott voltunk többen, én a második helyen. A tempóm jó volt, egykörös tempóban talán kapok Hansentől 3 tizedet, de hatkörös tempón oda tudok érni bárkihez. Belgiumban a szabadedzésen elől lehetett lenni, a három előfutamon 2-5. hely között. A negyedik előfutamban már gyors voltam, az első hely is meglehetett volna, ezért is fájt az a hétvége. 

- Nyírádon milyen versenyre számítasz?

- Szinte Európa-bajnoki mezőny lesz. Néztem a nevezést és tényleg... Már a magyar mezőny is erős, de most dupla olyan erős lesz. Szóval jó versenyre számítok a hétvégén. Itt kell helytállni, egy olyan pályán, amely számomra az egyik legélvezetesebb Európában. 

Végül idézzük fel, hogy mit mondott Tamás a dobogós helyezés után, remélve, hogy hallunk és olvasunk még tőle ilyen nyilatkozatokat. 

„Nagyon boldog vagyok, már a második EB hétvégénken sikerült elérni azt az eredményt, amit célul tűztünk ki. Látjuk a fejlődési irányát is, az autóban is vannak még tartalékok, és én is folyamatosan tanulok. Köszönöm a csapatomnak és a családomnak a rengeteg segítséget, az elmúlt hetekben sokszor csak órákat tudtunk aludni, hogy minden összeálljon, de amikor felállhattam a dobogóra egyértelmű volt, hogy megérte a rengeteg munka. Nagyon boldog vagyok!”

A norvég futam végeredménye:

1.   Kevin HANSEN      
2.   Tord LINNERUD      
3.   KISS Pál Tamás
4.   Peter HEDSTRÖM
5.   Jérôme GROSSET-JANIN
6.   Fredrik SALSTEN   

A bajnokság állása:

1. Kevin HANSEN                    57 pont
2. Jérôme GROSSET-JANIN   45 pont
3. Tord LINNERUD                  43 pont
4. KISS Pál Tamás                37 pont
5. Tommy RUSTAD                 33 pont

​ 

ODTs