A BMW nemrég jelentette be, hogy a DTM misanói fordulóján lehetőséget ad Alex Zanardinak egy különleges, hozzá igazított autó volánjánál. Az olasz versenyző először azt hitte, csak viccelnek vele a bajorok.

 

Alex Zanardi annak ellenére is aktív a versenyzés világában, hogy 2001-ben szörnyű balesetet szenvedett, és mindkét lábát amputálni kellett. Az olasz klasszis azóta több sorozatban is kipróbálta magát, és a számára kialakított autókkal rendre sikeresen szerepelt.

Az elmúlt időszakban azzal is kivívta a közvélemény tiszteletét, hogy kerekes székes kerékpárversenyeken is indult, sőt olimpiai bajnoki címet is nyert. Zanardi életében most újabb izgalmas fejezet kezdődik, a BMW ugyanis lehetőséget biztosít neki, hogy a DTM misanói fordulóján induljon.

Az idei szabályok értelmében minden gyártó indíthat egy hetedik versenyzőt is az adott hétvégén, de az olasz akkor sem akart hinni a fülének, amikor maga a BMW sportigazgatója, Jens Marquardt hívta fel telefonon.

„Először azt hittem, viccel, mert pontosan tudom, milyen szoros a versengés a DTM-ben, ráadásul egy ideje már nem is vezettem versenyautót – legutóbb az olasz GT-bajnokság 2016-os záró fordulóján Mugellóban."

"Még mindig sok a kérdőjel, és tisztában vagyok vele, hogy nem vasárnapi sétakocsikázásról lesz szó. Sőt, ez lesz az egyik legnagyobb kihívás, amellyel valaha szembesültem versenyzőként.”

„Szeretném mindenkinek megköszönni a lehetőséget, hogy 19. indulóként ott lehetek majd a mezőnyben. Remélem, hogy a szereplésem tovább növeli az érdeklődést a sorozat iránt, amely megérdemli, hogy a lehető legtöbben figyeljék a küzdelmeit.”