A DTM-et irányító Gerhard Berger úgy véli, a sorozatnak létszüksége volt, hogy visszatérjen Nagy-Britanniába, mert ez a motorsport bölcsője, ahol a túraautó-versenyzésnek még mindig óriási rajongótábora van.

 

Nemrég vált hivatalossá, hogy a DTM 2013 után visszatér Nagy-Britanniába, ami a sorozatot irányító Gerhard Berger szerint az egyik legfontosabb lépés volt a jövő évi versenynaptár kialakítása szempontjából. A bajnokság brit fordulóját Brands Hatchben rendezik az augusztus 11-12-i hétvégén, és Berger reményei szerint az esemény megmozgatja a motorsport helyi rajongóit:

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy Angliában óriási a túraautózás szurkolói közössége. Nagy-Britanniának igazi motorsportnemzetként egyszerűen kötelező szerepelnie a DTM versenynaptárában. Nem mellékes, hogy a brit piac igazán fontos az autógyártóknak is.”

Berger törekvéseinek megfelelően a DTM visszatér Olaszországba is, ám nem az eredetileg kiszemelt Imolába, hanem Misanóba. Elmondta, a korábbi F1-es helyszínnel sokáig tárgyaltak, ám végül nem tudtak megegyezni.

„Az imolai létesítmény irányítói nagy érdeklődéssel fogadták a közeledésünket, de a DTM-nek rengeteg pályán töltött időre van szüksége a betétfutamok miatt is, mindezt pedig nem tudtuk összeegyeztetni.”

Magyar szempontból remek hír, hogy a nívós sorozat ismét ellátogat a Hungaroringre, és így összesen hat országban harcolnak meg a versenyzők a bajnoki címért. Berger szerint a Németországon belüli és kívüli futamok száma most tökéletes egyensúlyba került:

„Ez a megfelelő arány. A szurkolói mag Németországban van, és őket öt futamhétvégével szolgáljuk ki. A gyártóknak viszont fontos, hogy Németországon kívül is megmutassák magukat, ezért vannak a külföldi versenyek.”

A DTM 2018-as versenynaptára

Május 5-6., Hockenheim

Május 19-20., Lausitzring

Június 1-3., Hungaroring

Június 23-24., Norisring

Július 14-15., Zandvoort

Augusztus 11-12., Brands Hatch

Augusztus 25-26., Misano

Szeptember 8-9., Nürburgring

Szeptember 22-23., Red Bull Ring

Október 13-14., Hockenheim