Óriási baleset borzolta a kedélyeket az Africa Race hetedik szakaszán. Két buggy ütközött össze nagy sebességgel, de csodával határos módon senki sem sérült meg.

 

Áldhatja a sorsot az a két buggy-s egység, amely az Africa Race hetedik szakaszának végén ütközött össze lehetetlen körülmények között.

A szakaszgyőzelmet szinte már el is könyvelte magában az Optimusszal versenyző Dominique Laure, Christophe Crespo kettős, hiszen biztosan haladt az élen, csakhogy a bivak felé haladva mögöttük megjelent egy másik egység is.

A szintén Optimusszal száguldó Szergej Kuprijanov, Alekszandr Kuprijanov duó túlságosan is lelkessé vált, amikor meglátta maga előtt a rivális egységet, és felesleges előzési manőverbe kezdett.

A homokos, dűnés terepen ez csakis bukással végződhetett, és a két buggy végül nem csupán összeütközött, de fel is borult, a tengelye körül többször megfordulva.

Látva a balesetet, csodával határos, hogy a négy érintettnek haja szála sem görbült, de az összetettben eddig vezető franciák járműve totálkárosra tört, így fel kellett adniuk a viadalt.