A Chevron B6-os és B8-as szériájának félévszázados jubileumát különleges eseménnyel ünneplik majd jövő augusztusban.

 

A Chevron 1967-ben hat-hét darabot gyártott az eredetileg GT-nek nevezett modellekből, amelyeket 1968-ban kereszteltek át B6-osra.

Ezután 1968 további részében még több mint negyven B8-as készült kétliteres BMW-motorokkal, jóllehet néhányat Ford-alapú erőforrsással láttak el.

Mindenesetre ez a B-széria a Chevron alapítójának, David Bennettnek a legsikeresebbjei közé való.

A kocsikat főleg Boltonban gyártották és Oulton Parkban tesztelték, majd versenyeztek velük - úgyhogy az ünnepi versenynek is Oulton Park ad majd otthont 2018 augusztusában. Máris több mint húsz jelentkezés futott be.

Ám szegény Bennett ennek már nem lehet szemtanúja, hiszen 1978-ban tragikus siklóernyő-balesetben az életét veszítette.

"A Chevron B8-as a generációja  egyik legkeresettebb sportautója, és úgy gondoltuk, hogy az Oulton Parkban illendő megünnepelnünk - nyilatkozta a szervezők részéről Grahame White. - Derek Bennett elképesztően tehetséges tervező és gyártó volt, közben mégsem feltűnő. Szerintem lenyűgözné és csendesen büszkévé tenné, ha tudná, hogy megünneüeljük a legsikeresebb művei félévszázados jubileumát."