A négyszeres IndyCar-bajnok Scott Dixon szerint tévúton jár a Forma-1 a legmodernebb technológiák hajszolásával, ez ugyanis meglátása szerint megöli a versenyzést. Az új-zélandi sztár akkor sem csatlakozna a világbajnoki sorozathoz, ha lehetősége lenne rá.

 

A hibrid turbó hajtóegységek bevezetése óta a Forma-1-es autók feleannyi üzemanyag felhasználásával is képesek megdönteni a korábbi pályarekordokat, más kérdés, hogy a bonyolult technológiák 2014-es bevezetése óta a versengés olyan egysíkú, mint már nagyon rég.

A teszttilalom miatt a Mercedes ellenfeleinek esélyük sincs a felzárkózásra, az izgalmak hiánya pedig nagyban károsítja a sorozatot. Mindez nem csak a nézőket, hanem egyes versenyzőket is távol tart az F1-től, mint például Scott Dixont, aki szerint az IndyCarban sokkal érdekesebb a versengés.

„A WEC-ben és a Forma-1-ben is őrült technológiákat használnak – mondta a négyszeres IndyCar-bajnok. – Ez kicsit sem segítette a versenyeket, mert ha egy gyártó elkapja a fonalat, akkor nem lehet utolérni, így előre meg lehet jósolni az első ötöt szinte minden versenyen, ami nem jó.”

Dixon szerint az IndyCarban sikerült eltalálni a megfelelő egyensúlyt, amelyben még mindig rengeteg beállítási variáció közül lehet válogatni, még sincs eget rengető különbség az autók között:

„Biztos elfogultsággal vádolnak majd, de szerintem az IndyCar nagyon jó ebből a szempontból. Igen, nálunk is millió különböző konfiguráció létezik a rugókból, futóművekből és az aerodinamikai elemekből, de ezek legalább minden csapatnak egyaránt rendelkezésére állnak. Ezért fordulhat elő, hogy húsz versenyző egyetlen másodpercen belül van, és olykor a kisebb csapatok pilótái is beleszólnak az élen folyó küzdelembe.”