indy 500 rossi andretti 2016 legendás autóverseny a verseny indy aurósport motorsportAlexander Rossi és Michael Andretti a 100. Indianapolis 500-as sikerről, mert vannak olyan pillanatok az autósport történetében, amik örökkön-örökké bent maradnak a szurkolók fejében. Többek között ilyen lesz Alexander Rossi 2016-os Indy 500 győzelme.

 

Az újonc versenyző hatalmas taktikai küzdelemben, a végletekig kiélezett futamon tudta maga mögé utasítani a vetélytársakat. Kis visszatekintő következik a legendás versenyről, egy most már történelmi diadalról.

indy 500 rossi andretti 2016 legendás autóverseny a verseny indy aurósport motorsport

A verseny, amit mindenki meg akar nyerni. A VERSENY. Csupa nagybetűvel. Az Indianapolis 500 egy leírhatatlan futam, amely olyan történelmi háttérrel bír, hogy azok is ismerik és talán meg is nézik, akiknek nem szívügye az IndyCar.

No, tavaly a 100. Indy 500-at rendezték és Alexander Rossi korábbi Formula 1-es versenyző elhódította a Borg-Warner trófeát a Brickyardon. Rossi és a csapat egyik tulajdonosa idézték vissza a legendás futamot.

indy 500 rossi andretti 2016 legendás autóverseny a verseny indy aurósport motorsport

A Borg Warner kupát 1936 óta adják oda a győztesnek, de emellé 1988-ban egy úgy nevezett ’Baby Borg’ is kiosztásra kerül, ami gyakorlatilag a miniatűr változatát jelenti a díjnak.

Mivel az eredetit az Indianapolis Motor Speedway múzeumban őrzik, így a kicsi serlegeket viheti haza a győztes, jelen esetben: Alexander Rossi, valamint a csapata két társtulajdonosa Michael Andretti valamint Bryan Herta. A díjakat Detroit városában osztották ki, személy szerint a BorgWarner elnöke James R. Verrier.

indy 500 rossi andretti 2016 legendás autóverseny a verseny indy aurósport motorsport

Andretti így nyilatkozott az eseményen:

„A tesztek alkalmával boldog arcokat láttam, amikor a versenyzőkre tekintettem és éreztem a levegőben, hogy nagy dobásunk is lehet akár. De ugyanakkor nem tudtunk semmit arról, hogy lóerőben hol állunk a többiekhez képest tehát ez csak akkor derült ki, amikor elérkeztünk májushoz. A Hondának elévülhetetlen érdeme van abban, hogy sikerült ilyen nagyszerű hónapot zárnunk. Lenyűgöző munkát tettek le az asztalra és egy olyan motort, amivel végig az elejében tudtunk helyezkedni. Le a kalappal előttük.”

indy 500 rossi andretti 2016 legendás autóverseny a verseny indy aurósport motorsport

De hiába volt ilyen tökéletes az autó, hiszen Andretti elmondta, túl sok forgatókönyv volt a versenyt illetően. Mindegyik taktikát nem tudták lefedni, hiszen valaki arra játszott végig, hogy egy hatalmas sprintben dől el a végén a futam, míg Rossi inkább azt a taktikát választotta, hogy egy kiállással kevesebbel oldja meg a versenyt és az üzemanyaggal spórol az utolsó méterekig.

„Ezeket a döntéseket nagyon nehéz meghozni és nyomás alatt kell megtenned mindezt. Nincs visszaút. Nem lehet tudni előre, hogy mikor érkezik sárga zászló így megpróbálsz egy taktikához ragaszkodni és folyamatosan a lehető legelőrébb helyezkedni. Egyrészről ezzel megnő az esélyed a győzelemre, másrészt pedig sokkal biztonságosabb, mint a mezőny közepén autózni és onnan előre törni az utat a hajrában.”

„A terv tehát egyértelmű volt: mind az 5 autónkat az első 10 között akartuk tudni. Nos ezt nem sikerült mértéktelenül megvalósítani. Három emberünk ment a mezőny hátsó régiójában, míg csak ketten voltak képesek elől helyezkedni. Rosszak voltak az arányok! Fordítva jobb lett volna.”

A dráma

Andretti elismerte, hogy megállt benne az ütő, mikor látta Hunter-Reay és Bell csúnya összeütközését a pitfalnál. Ekkor jártunk a verseny második felének elején…

„Nem hiszem el… Ezt mondtam. Arra gondoltam itt a vég. Tényleg. Akkor a 20. helyen haladt a második legjobb autónk, vagy valahol a 20. hely környékén. Egyértelműen az volt a verseny mélypontja. De a sors kegyes volt hozzánk. Tudtuk, hogy van még 3 jó autónk versenyben és ketten be is jöttek 1. illetve 2. helyen. Elég jó nem?”

indy 500 rossi andretti 2016 legendás autóverseny a verseny indy aurósport motorsport

Rossi és Munoz két teljesen eltérő stratégián voltak. Rossi esetében az is megkérdőjelezhető volt, hogy képes-e egyáltalán befejezni a futamot. Ultra kímélő üzemmódban használta csak a benzint és a kettes kanyarból kifele menet már a motor is köhögött elég rendesen. Munoz ezzel szemben kinyomta az autója szemét is és mindössze 4 másodperccel maradt le Rossi mögött, aki 130 mp/h-val hajtott át a célvonalon. (egy átlagos kört ezek az autók 220 mp/h-val tesznek meg, tehát a 130 igencsak lassúnak minősül)

„Szerintem Bryan [Herta] látta azt, hogy egyik autónk az egyik taktikán van, a másikat pedig átállította egy másikra. Ez a nagyszerű abban, ha több autód is van. Tudod próbálgatni a különböző taktikákat és ahogy a végeredményi s mutatja: csodásan működött.”

Rossi: A ’Baby Borg’ egy különleges dolog számomra…

indy 500 rossi andretti 2016 legendás autóverseny a verseny indy aurósport motorsportRossi elárulta: Habár úgy tervezett még 2016 előtt, hogy a ’16-os esztendőt az európai versenyzéssel tölti és újonc szezonjától sem várt sokat az IndyCarban elég jól sikerült a rookie éve. Igazán csak az őt körülvevő csillogás és felhajtás tudatosította benne tettének jelentőségét.

„Nem mondanám, hogy ez a Baby Borg pillanat most különlegesebb lenne, mint az előző 7 hónapom. Napról napra érzem azt, hogy tudatosul bennem az a tett, hogy megnyertük. Nem akarom azt mondani, hogy ez nagyobb hatással lett volna rám, mint a többi dolog amit tavaly történt velünk.”

„Maga a kupa nagyon sokat jelent nekem, hiszen ez kézzel foghatóan ott lesz a házamban. Haza tudom vinni és meg tudom tekinteni, amikor csak kedvem támad. A nagy trófeával az a helyzet, hogy ott inkább arról van szó, hogy részese lettem az autósport történelemnek. Elég király érzés a maga módján. De egészen más érzéseket vált ki belőlem a két kupa.”

A serlegek tehát önmagukban nem jelentenek semmit, a hozzájuk tartozó élmények és érzelmek teszik igazán értékessé egy-egy nagy verseny trófeáját. Rossi továbbá azt is elmondta, hogy már teljes gőzzel a 2017-es szezonra készül. Már a szezonzárót követő hétfőn felkelve is az új idény és új kihívások érdekelték.

Alexander Rossi egy újabb Indy 500 sikerről elmondta, hogy reméli nem lesz ennyire idegtépő. Azt viszont ellenben nagyon is reméli, hogy a tempójuk hasonlóan jó lesz és versenyképes autóval állhat majd fel a rajtrácsra 2017-ben is.

A motorsport.com interjúja alapján