A kétszeres F1-es világbajnok, Fernando Alonso idén saját E-sportcsapattal veti bele magát a szimulátoros bajnokságok világába, és ehhez többek között a brit F3-ban versenyt nyerő Jamie Chadwicket is segítségül hívja.

 

F1-es búcsúja után minden szempontból új életet kezd Fernando Alonso, aki nemcsak a valós, hanem a virtuális versenyeken is szeretne sikereket elérni – mármint tulajdonosként.

A kétszeres világbajnok a spanyol G2 csapattal tavaly már belekóstolt a szimulátoros bajnokságok világába, idén viszont saját brigádot alapított, egyesítve a valós életben versengő FA Racing, valamint a virtuális sorozatokban részt vevő Veloce erejét.

A csapat az iRacing, az rFactor 2, a DiRT Rally 2.0, a Project Cars 2 és a Gran Turismo virtuális bajnokságokban méreti majd meg magát, többek között a profi autóversenyző Jamei Chadwickkel a „volánnál.”

Alonso örül, hogy sikerült összehoznia a brigádot: „Nagyon izgatott vagyok, hogy bemutathatom ezt az elkötelezett, tehetséges emberekből álló csapatot. Én magam választottam ki őket, mert tudom, hogy készen állnak a sikeres évadra.”

Egyelőre Alexander Dorniedent, Xiang Gaót, Ebrahim Almubarakot és Jamie Chadwicket nevezték meg mint a csapat pilótái – utóbbi a valós életben versenyt is nyert a brit F3-ban. A versenyzőhölgy a W Seriesben is indul idén, és reméli, a szimulátoros bajnokságokban is helytáll:

„A szimulátorok ma már egyre közelebb és közelebb kerülnek a valós élethez, ha stratégiáról, versengésről és képességekről van szó. Az, hogy csatlakoztam Alonsóhoz, tovább segít majd a fejlődésben. Társaimmal mindent megteszünk a csapat sikeréért.”