A héten elkezdődik Fernando Alonso újabb nagy kalandja az Egyesült Államokban: a kétszeres F1-es világbajnok az első hivatalos teszttel készül Daytonában a legendás 24 órás versenyre. A spanyol alig várja a megméretést.

 

Kezd élesedni a helyzet Fernando Alonso daytonai kalandjával kapcsolatban, hiszen a spanyol versenyző a héten már az első hivatalos teszten fog ismerkedni autójával és a pályával. A kétszeres F1-es bajnok a United Autosports Ligier JSP217-es prototípussal száguld majd a legendás versenyen, és már alig várja, hogy a pályára hajtson.

„Óriási öröm, hogy visszatérhetek az Államokba, és az amerikai közönség előtt versenyezhetek. Hamarosan elmondhatom magamról, hogy kevesebb, mint egy év alatt két legendás versenyen is részt vettem, ami igazán büszkévé tesz. Mindig is szerettem volna próbára tenni a képességeim egyéb kategóriákban is, mert ezáltal is jobb versenyzővé válok. Fantasztikus lesz kicsit kilépni a komfortzónámból, és részt venni a daytonai 24 óráson.”

„A novemberi teszten mindenki nagyon szívélyesen fogadott, így máris úgy érzem, hogy a csapat tagja vagyok. Örülök, hogy ezúttal még több időt tölthetek velük a hivatalos teszten. Már alig várom, hogy újra autóba üljek, és végigszáguldjak a híres oválon. Az elmúlt hónapokban sok időt töltöttem azzal, hogy daytonai 24 órás felvételeket néztem, ami még inkább növelte a motivációm, hogy én magam is kipróbáljam, milyen élmény ott versenyezni.”

Alonso csapattársa a McLaren tesztpilótája, Lando Norris, valamint a brit Phil Hanson lesz a 23-as rajtszámú autóban.