Pihentek. Persze amennyire lehetett, aktívan, hiszen lendületben kell maradni. Az Africa Race szünnapján Szalay Balázs reggel piacra ment és halat, rákot vásárolt (amit azután megsütött a csapatnak), Bunkoczi László előkészítette a másnapi itinert, a szervizcsapat pedig az Opel Mokkán dolgozott. Kicserélték a kopó alkatrészeket, szétszedték és újra összerakták a versenyautót, mindent ellenőriztek rajta, hogy legjobb állapotba hozzák a „második félidő” előtt. 

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős öt szakasz után a 12. helyről várja a folytatást. 

 

„A fiúk darabokra szedték a Mokkát, átnézték, de nem kellett rajta túl sok mindent cserélni, eddig jól bírta a gyűrődést – mondta Szalay. – A két hátsó féltengelyt, és a kilyukadt hűtőt cserélték, no meg az első fékeket, de azokat csak biztos, ami biztos alapon. Mindent átnéztek, minden csavart meghúztak, amit kellett, a kopó alkatrészek helyett újakat építettek be, amire azért is volt szükség, mert nagy menet vár még ránk az elkövetkező napokban Mauritániában.”

S hogy mit tett ehhez hozzá Bunkoczi László? Azt, hogy nincs okuk panaszra az eddig történtek miatt. 

„Az autó karcmentes, a mezőny pedig nagyon sűrű, leszámítva Vasziljevet és Magnaldit, mert ők egy kicsit megléptek, a harmadik helyezett viszont már lőtávolon belül van, úgyhogy bármi megtörténhet – mondta Bunkoczi. – Hogy milyen volt a verseny első fele? Most, hogy itt vagyunk, nyilván nem tűnik nehéznek, de közben azért nagyon észnél kellett lenni, mert volt egy két hely, ahol hatalmasat lehetett volna esni. Valószínűleg tudtunk volna egy kicsit gyorsabban menni, de nem érte  meg kockázatot vállalni a sziklás szakaszokon. Marokkóban nem lehet nyerni, veszíteni viszont annál többet. Vasárnap még egy rövid szakasz vár ránk, az utána következő három szakaszon viszont nagyobb különbségek alakulhatnak ki, mint eddig összesen.”

Darázsi Zsolt és Szalai Norbert is serényen ügyködött az MAN-en szombaton, és a navigátor még mindig azt emlegette: szinte csodával ért fel, hogy egy közepes marokkói városkában talált megfelelő laprugókat a kamionhoz, és folytatni tudták a versenyt, amelyen a kihagyott GPS-pontok miatti büntetések után a kamionosok között a hatodik helyen állnak. 

„A technikai gondokat leszámítva körülbelül úgy alakul a versenyünk, ahogy arra számítani lehetett, a kamionunk öregecske, ennek ellenére nagyon várom, hogy a mauritániai dűnék közé érjünk vele, mert anno, még az afrikai Dakarok idején nekem ott nagyon jól ment a vezetés. Bízom benne, hogy ezt nem lehet elfelejteni, és akkor jól érezzük majd magunkat a nagy homokozóban… Annál is inkább, mert a dűnék sem a kamiont nem bántják, sem a mi hátunkat nem verik szét úgy, mint a kövek” – mondta Darázsi. 

„Mivel eddig versenyszerelőként ültem a kamionban, most pedig navigálok, számomra extra kihívásokat rejtett az elmúlt egy hét, de ezt tudva Darázsi Zsozsó is jobban figyelt, nézte a kamion előtt a nyomokat, miközben én mondtam, hogy merre kellene kanyarodnunk. A fülkében amúgy mindig jó a hangulat, az itiner mellett én kezelem a CD-lejátszót is, és tapasztalataim szerint az AC/DC számaira vagyunk a leggyorsabbak” – árult el egy kulisszatitkot Szalai Norbert. 

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a vadonatúj, csőrös Scaniáját veti be Afrikában, s amikor arra kértük a pilótát, hogy nagyjából féltávnál értékelje az eddig tapasztaltakat, pozitív visszajelzést adott. „Ahhoz képest, hogy új a Scania, viszonylag kevés problémánk volt az eddigi öt szakaszon, aminek nagyon örülök. A fiúknak most sincs túl sok dolguk vele, jóformán csak turbótömítést cserélnek. A terveink szerint délutánra végzünk, és akkor rápihenhetünk a mauritániai napokra. A nagyobb különbségek ugyanis ott alakulnak majd ki” – mondta Kovács Miklós, aki az összetettben az ötödik helyen áll.

Az Africa Race mezőnye szombaton átlépi a marokkói-mauritániai határt (vagyis áthalad a senki földjén), s a viadal hatodik szakaszát már Mauritániában teljesíti. 

AFRICA RACE 2017

Az állás 5 szakasz után. Autósok: 1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 15:08:25, 2. Magnaldi, Borsott (francia, Ford Buggy) 22:05 p h., 3. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 1:14:09 p h., ...12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 2:35:45 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 16:22:26, 2. Valtr, Pilny, Skrobanek (cseh, Tatra)  57:77 ó h., 3. Tomecek, Lala (cseh, Tatra) 1:27:36 ó h., ...5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 3:52:22 ó h., 6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 20:15:59 ó h. Motorosok: 1. Teddy Gev Sella (izraeli, KTM) 19:02:18, 2. Ceci (olasz, Honda) 39:53 p h., 3. Ullevalseter (norvég, KTM) 57:05 p h.