A Dakarral egy időben zajlik az Africa Race is, amelynek mezőnye már öt szakaszon túlvan. A verseny remekül kezdődött az egyetlen magyar egységnek, a kamionos értékelésben a harmadik helyről várja a folytatást a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió.

 

A tereprali kedvelőinek a januári időszak mindig piros betűs ünnepnek számít, hiszen Dél-Amerikában a Dakar, Afrikában pedig az Africa Race mezőnye vív rendre lebilincselően izgalmas csatát.

Noha a Dakar még csak néhány napja indult, az Africa Race versenyzői már öt szakaszt teljesítettek, és jó hír, hogy az egyetlen magyar csapat még mindig esélyes a dobogóra.

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió már kilencedik alkalommal indul a Dakarban végződő viadalon, így rutinjának is köszönhető, hogy a harmadik helyről várhatja a folytatást. Ami azonban nem lesz könnyű, hiszen a szervezők talán minden idők legnehezebb útvonalát jelölték ki a jubileumi, tizedik Africa Race-re.

„Rendkívül komoly kihívás vár ránk, Mauritánia, a rettegett dűnék hazája, amely minden évben döntő fontosságú a verseny végkimenetelére nézve – mondta Kovács Miklós –. Dakar még roppant messze van, de csak azt tudom mondani, amit eddig is: ha sikerülne megtartanunk azt a pozíciót, ahol jelenleg állunk, azzal nagyon-nagyon elégedettek lennénk. Természetesen a legjobbat fogjuk nyújtani annak érdekében, hogy ez így legyen!”

Az autósok mezőnyében óriási csata dúl a tavalyi győztes Vlagyimir Vasziljev, valamint a francia Mathieu Serradori között, míg a motorosoknál Pal Anders Ullevalseter és Paolo Cecci csatája zajlik. A kamionosok mezőnyében a szupersztár Gerard de Rooy akkora fölénnyel vezet, hogy még az autósok zömét is megelőzi.