A WEC versenynaptárát az utolsó pillanatban módosították annak érdekében, hogy a Toyotával versenyző Fernando Alonso is részt vehessen a bajnokság fudzsi viadalán. A sorozatot irányító Gerard Neveu a morgolódó versenyzők ellenére is kiáll a döntés mellett.

 

Finoman szólva nem aratott osztatlan sikert a versenyzővilágban, hogy a WEC hajlandó volt egyetlen pilóta, Fernando Alonso érdekében előrébb hozni a sorozat fudzsi fordulójának dátumát. 

Erre azért volt szükség, mert az eredeti időpont ütközött az F1-es Amerikai Nagydíjjal, a spanyol klasszis pedig kijelentette, minden hasonló esetben a száguldó cirkusz élvez prioritást, így a WEC és a fudzsi pálya karöltve minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy kiküszöböljék a problémát.

Ezt úgy oldották meg, hogy egy héttel korábbra hozták a futamot, csakhogy ez meg az IMSA Petit Le Mans-nal ütközik, így egy sor másik versenyzőt hoztak kellemetlen helyzetbe.

A pilóták többsége nyilvánosan is hangot adott nem tetszésének, a WEC-et irányító Gerard Neveu-t azonban nem hatják meg a kritikák, mert Alonso jelenléte akkora marketingértékkel bír, hogy minden más tényező eltörpül mellette:

„Amikor megszületik egy ilyen döntés, előre lehet tudni, hogy lesznek elégedett és elégedetlen hangok. Mi elsősorban a bajnokság érdekeit nézzük, és minden döntésünknél ez élvez prioritást.”

„Hogyan képzelheti bárki is, hogy amikor a bajnokság többi versenyén egy Alonso kaliberű versenyző vezet a Toyota színeiben, akkor épp Japánba utazunk el nélküle? Fernando a világbajnoki címért akar harcolni a WEC-ben is, így nem hagyhat ki egy futamot sem. Logikus döntés született, nem is lehet kérdés, hogy Alonsónak ott kell lennie Japánban.”