Bár az eseményig majd' öt hónap hátravan, a versenyzősztárok már alig várják, hogy ismét részt vehessenek a Bajnokok Tornáján, melyet ezúttal Miamiben rendeznek. Kurt Busch, Sebastian Vettel, Ryan Hunter-Reay – csupán néhány név a meghívott klasszisok közül.

 

Első alkalommal rendezik meg a nagy népszerűségnek örvendő Bajnokok Tornáját az Egyesült Államokban, a pilótasztárok pedig már alig várják, hogy ismét összemérjék tudásukat a különböző versenyautók volánja mögött.

Az eseménynek ezúttal a miami Marlins Park stadion ad otthont, ahová 37 ezer embert várnak a január 21-22-i hétvégére. Az előző, londoni versenyt a négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel nyerte meg, aki természetesen azzal a céllal készül az eseményre, hogy megvédi trófeáját. „Már nagyon várom, hogy Miamiben újra harcba szálljak a diadalért. Szerintem, aki csak egyszer is részt vehetett ezen az eseményen, az örökre beleszeretett a Bajnokok Tornájába. Autósportos karrierem kezdeti szakaszára emlékeztet, ahol tényleg kizárólag csak a versenyzés számít, és ahol mindenki nyerni akar.”

A címvédőn kívül ismét meghívást kapott többek között a 2014-es Indy500 győztese, Ryan Hunter-Reay is, aki már rutinos résztvevőnek számít a nagy eseményen: „Örülök, hogy zsinórban negyedszer is részt vehetek a Bajnokok Tornáján, különösen úgy, hogy most hazai terepen, az Egyesült Államokban versenyzünk. Nagyon látványos rendezvény, a pilótáknak pedig különleges kihívás, hogy végig újabb és újabb járművekkel mérhetik össze tudásukat. Óriási megtiszteltetés ott lenni.”

Amerikában hagyományosan óriási népszerűségnek örvendenek a motorsportok, ezért a szervezők arra számítanak, hogy telt hát előtt rendezhetik meg a 2017-es Bajnokok Tornáját.