Zak Brown, a McLaren új ügyvezető igazgatója szeretné, ha a legendás márka visszatérne egykori sikerei helyszínére, a Le Mans-i 24 órás viadalra. Az amerikai üzletember azt sem tartja kizártnak, hogy a jövőben megépítik LMP1-es prototípusukat.

 

 

Ron Dennis eltávolítása után óriási átalakítások várhatók a McLaren háza táján, melyek nemcsak a Forma-1-es csapatot, hanem az egész vállalatot érintik.

A részvényesek Zak Brownt nevezték ki ügyvezető igazgatónak, aki nemrég elmondta, szeretné, ha a McLaren brand hamarosan visszatérne Le Mans-ba is, hiszen 1995-ben már megnyerték a legendás versenyt.

„Valóban nyertünk ott, vagyis a verseny a történelmünk része, most pedig az én felelősségem eldönteni, hogy a McLaren ismét részt vegyen-e a viadalon. A Le Mans-i visszatérés lehetőségét számba vettük, és elemezzük. Annyit mondhatok, hogy személy szerint nagyon szeretném, ha megvalósulna a terv, és a cégen belül ezzel nem is vagyok egyedül.”

Bár a 24 órás versenyen való részvétel minden bizonnyal a GTE osztályban valósul majd meg, amikor Brownnak felvetették az LMP1 gondolatát, sejtelmesen annyit reagált: „Soha ne mondd, hogy soha.”

A projekt ugyanakkor óvatos becslések alapján is évekig tartó előkészületeket igényelhet, vagyis a McLaren Le Mans-i szereplésére egy ideig még várni kell, az eddigiekhez képest ugyanakkor már az is izgalmas, hogy a szándék megvan a vezetőségben.