Michelisz Norbert a portugáliai diadal után Argentínában is győzni tudott a főfutamon, a boldogsághoz pedig nagyban hozzátett, hogy a Honda a verseny végén az ő érdekében adott ki csapatutasítást.

 

A WTCC argentin fordulóján Michelisz Norbert lélekben már felkészült rá, hogy jön az újabb feketeleves, és a nyitófutamon elszenvedett defektje után a főfutamon a Honda arra utasítja, adja át vezető pozícióját csapattársának, Tiago Monteirónak. A magyar versenyző elismerte, ez még csak nem is lett volna ördögtől való gondolat az istálló részéről, ám így is óriási kő esett le a szívéről, amikor kiderült, a Honda még mindig ugyanúgy bízik az ő világbajnoki címében, mint másik pilótájáéban.

„Miután Catsburg elé kerültem, és Monteiróval az első, második helyen haladtunk, megfordult a fejemben, hogy bármikor jöhet a rádión a csapatutasítás a helycseréről. Miután az első futamon én nem szereztem pontot, újra nőtt közöttünk a különbség, Monteiro 36 ponttal előzött engem és vezette a bajnokságot. Túl vagyunk a szezon felén, már csak négy forduló van vissza, logikus lépés lett volna a helycsere.”

„Különösebben magyarázatra sem szorult volna, és fordított esetben biztos, hogy sokan otthon el is várták volna ezt. És akkor jött a rádióüzenet, jött a várt csapatutasítás. Csak éppen nem arról szólt, hogy adjam át a helyem Monteirónak, hanem épp ellenkezőleg – hogy abban a sorrendben hozzuk be a két Hondát a célba, amiben voltunk. Nem is ragozom tovább, ez a gesztus ebben a helyzetben magáért beszélt, és rengeteget jelentett nekem.”

A WTCC mezőnye most nem kevesebb, mint három hónapos szünetre vonul, így Micheliszék csupán október közepén szállnak harcba ismét egymással. Noha a kihagyás mértéke valóban extrém mértékű, a magyar versenyző nem bánkódik különösebben, mert így végre több időt tölthet családja mellett.

„Őszintén szólva jól jön a hosszabb pihenő a bajnokságban. Július végén megyünk tesztelni Valenciába, ahol a Hondánál megint rám bízták az autó fejlesztését, de utána valószínűleg lesz egy-két hét, amikor kikapcsolom a telefonomat, hogy kizárólag Johannára és Mirára koncentráljak. Szükségem van rájuk, hogy az ősszel befejezzem, amit elkezdtem.”