Extrém körülmények közt nyerte meg az FIA GT világkupát Laurens Vanthoor, aki annak köszönhetően győzött a makaói viadalon, hogy nagyjából 250 km/órás sebességnél, falhoz csapódott, majd tetőre tette Audiját a szűk pályán.

 

Valószínűleg soha nem látott befutónak lehettek szemtanúi az FIA FT világkupa nézői Makaóban, Laurens Vanthoor ugyanis annak köszönheti győzelmét, hogy súlyos balesetet szenvedett a futam végén.

Bár mindez elég szürreálisan hangzik, mégis igaz: a belga versenyző a második helyen haladt, amikor a falhoz csapódva autója a levegőbe emelkedett, és fejre állt, emiatt piros zászlóval megszakították a versenyt, és már nem is indították újra. Ám mivel ilyen esetben a hivatalos végeredményt a futammegszakítást kiváltó baleset előtti kör alapján állapítják meg, mégis Vanthoor örülhetett, akkor ugyanis még ő állt az élen.

Ez azt jelenti, hogy hiába volt ijesztő a bukása, és hiába törte rommá Audiját, mégis a belga ünnepelhetett a nap végén. Igaz, a 25 éves versenyző sokkal inkább annak örült, hogy ép bőrrel megúszta balesetét. „Nem tudom, hogy a történtek után megérdemlem-e a győzelmet, hiszen hibáztam, ütköztem, aztán mégis én lettem az első – mondta őszintén Vanthoor. – Hivatalosan én vagyok a győztes, de azért ez nagyon furcsa érzés.”

A versenyző azt is beismerte, megijedt, amikor a becsapódás után tetőn landolt az autója: „Meglepődtem, hogy Bamber milyen tempóval száguldott el mellettem, és próbáltam a nyomában maradni. A belső kerékvető azonban nagyon megdobta az autót, és a falnak csapódtam. Az, hogy fejjel lefelé fordulva csúsztam végig a fél egyenesen, miközben láttam, hogy a többiek zúgnak el mellettem, megdöbbentő élmény volt. Ijesztő pillanatokat éltem át, de a lényeg, hogy fizikailag jól vagyok.”