Az IndyCarban szereplő Ryan Hunter-Reay bebizonyította, hogy kemény fából faragták, Poconóban ugyanis úgy is rajthoz állt a versenyen, hogy előtte az időmérőn hatalmasat bukott. A szenzorok 138 G erejű becsapódást mértek!

 

Ijesztő pillanatokat élhetett át az Indycar közönsége Poconóban, ahol a szombati időmérőn Ryan Hunter-Reay óriási balesetet szenvedett.

Az amerikai autójának hátulja az egyik kanyarban kitört, megpördült, és oldalról kapta el a falat, majd a pálya másik oldalára átcsúszva még egyszer ütközött.

Az Andretti versenyzője önerőből tudott kiszállni az autóból, a szenzor által mért 138 G-s becsapódás miatt viszont így is kórházba szállították. Az nyilvánvaló volt, hogy Hunter-Reay nagyon megütötte magát, és a vizsgálatok ki is mutattak némi sérülést a bal térdén és a csípőjén, az orvosok ennek ellenére szabad jelzést adtak neki a másnapi versenyindulást tekintve.

Az amerikai pilóta persze egy percig sem hezitált, és végül a nyolcadik helyen ért célba. Kalandos hétvégéje után felszabadultan nyilatkozott:

„Az autó mindenféle előjel nélkül kitört alattam. Először még meg tudtam fogni, utána viszont megindult a hátulja. Éreztem, hogy a csípőm és a térdem nagy ütést kapott, de végül versenyezni tudtam. Nem tudom eléggé megköszönni a mentőcsapatnak a gyors segítségét.”

„Ugyanez érvényes az IndyCar személyzetére, a Pocono Raceway és a kórházak szakértő brigádjára. Tudom, hogy az egész csapat keményen dolgozott az autó megjavításán, ezért is örülök, hogy elindulhattam a versenyen.”