A Le Mans-i 24 órás korábbi tíz győztese is részt vesz az idei Le Mans Classicen.

 

Több mint ezer nevezője van már az idei, július 6–8. között rendezendő Le Mans Classicnek, de nem csak a mennyiség, a minőség is kiváló lesz, jön ugyanis tíz olyan pilóta, akik megnyerték a legendás 24 órás versenyt egykoron.

Persze kivétel is akad, ő Derek Bell, aki éppen a várható mezőny „tudásegyenetlensége“ miatt nem akar elindulni, pedig egy Porsche 917-essel mehetne…

Mindenesetre az a tíz (Jurgen Barth, Romain Dumas, Loic Duval, Jan Lammers, Gerard Larrousse, Klaus Ludwig, Jochen Mass, Stephane Ortelli, Henri Pescarolo és Marko Werner), aki benevez, összesen 145 futamot, ebből 19 győzelmet tud felmutatni az 1967-től 2018-ig terjedő időszakból.

A csúcstartó Pescarolo, aki 33-szor vett részt a legendás egynaposon, és négyszer meg is nyerte.

Más tekintetben viszont Dumas lesz a rekorder: ő több különböző kategória futamaiban is részt vesz majd, amire van lehetősége, hiszen a 24 óra alatt hat kategória is háromszor-háromszor versenyez majd.

Lesznek az eseménynek egykori Formula–1-es vendégei is: Rene Arnoux egy 1965-ös Shelby Cobra 289 és egy 1979-es BMW M1 Procar volánjánál tűnik majd fel, Jacques Laffite egy 1966-os Lola T70 Mk3-t vezet majd, mígPaul Belmondo 1981-es Porsche 935-tel fog körözni.